2013. december 2., hétfő

Most adjatok ti címet, nekem nincs kedvem...

Tehát, visszatértem az élők sorába, feldolgoztam, hogy Patrikot elnyelte a piros vonat, és hogy megint órákra kell járnom. (Épp csak egy kis pihenőt vettem ki arra a hétre.)

Egy szösszenetet engedjetek meg Patrik látogatásáról. Semmi nyálas nem lesz, nyugi. Igen aktívan örültünk egymásnak, sok sört kávét ittunk, kettesben és a barátaimmal is, sok gumicukrot ettünk, google helykeresőset játszottunk, múzeumban volt Nürnbergen, szülinapoztunk Bambergben és évfordulót ünnepeltünk egy görög étteremben (rittyentős volt nagyon...). A távkapcsolat lényegileg semmi más, mint sok közös nyaralás... :) Hahh, és még rímel is...

Azóta pedig próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, és ennek érdekében tettem is, mert Szandi barátnémmal hétvégén elmentünk a nürnbergi adventi vásárra. (Meg vásárolni.) Hát ott nem voltak kevesen, viszont jó sokan igen. Konkrétan nem lehetett megmozdulni, úgy kellett embereket fellökve utat törnünk a megérdemelt forralt borunkhoz. Nem tudtam leküzdeni a keserkés utóízt, hogy ez az egész karácsonyi vásár dolog csak egy cirkusz, és ürügy arra, hogy mindent hatszorannyiért lehessen eladni. Az egészben a legjobban a könyvesbolt tetszett, ahová hálistennek rajtunk kívül senki nem ment be, mert mindenki kint tolongott a heringpartin. De mi benéztünk, és megérte, mert a hatalmas könyvespolcok felett Jézus arca nézett le a plafonról... Szokatlan interpretáció, de biztos Jézus is szerette volna a könyveket, ha akkor már feltalálták volna.
De azért adtam az adventi hangulatnak, még másnap is, mert a templomban Martin Nicol prédikált (!!!), aki annyira SZUPER volt, hogy nekem egész nap villanykörték gyúltak az agyamban. Gyorsan össze is dobtam egy adventi koszorút örömömben.

Kitérőként hadd említsem meg, hogy két hónapja próbálom megkeresni az állam, hogy az ebay és az amazon milyen fantasztikus. Én még a facebook hozzáférésemet is odaadnám, ha otthon is lehetne rendelni tőlük. Egyikről lapról a másikra ugrándozva lelkendezem, hogy milyen olcsó ez is, meg ez is, te jó ég, ez a könyv csak ENNYIBE KERÜL?! Nem lehetne, hogy ezen két oldal magyarországi terjeszkedését kérjem karácsonyra? :)

Igazából nincs visszatérés a kitérő után... Pont. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése