Lenyűgöző indonézek

Nem mondhatnám, hogy sokszor gondoltam már életemben Indonéziára. Azon kívül, hogy marha messze van, és hogy csórókat mindig valami természeti katasztrófa súlytja, nem tudunk semmit rólunk. (Vagyis én biztos nem.) A szomszédom viszont indonéz, de eddig vele sem kerültem szorosabb kapcsolatba, mert egész nap egy számot szokott hallgatni, amitől amellett, hogy falra mászom, még ellenérzéseket is sikerült táplálnom. Ma azonban valahogy egymás mellé keveredtünk a vacsora alkalmával, és meglepő módon teljesen lenyűgözött...

Elmesélte, hogy mikor először Németországba jött - soha nem járt még külföldön akkor -, úgy képzelte el, hogy mivel Luther Márton is német volt, ezért itt mindenki Bibliával a hóna alatt szaladgál az utcán. (Ennél ÉDESEBB dolgot még nem igazán hallottam.) Mondani sem kell, hogy ez első pillantásra is szembetűnő csalódás volt, de ő nem adta fel a reményeit ezt illetően. Először újságkihordóként dolgozott, és mikor automata lámpás házak előtt ment el, azt gondolta, hogy az emberek itt annyira kedvesek, hogy direkt az ő kedvéért kapcsolják fel a kerti villanyt. (Na ezt megint csak nem kell ragoznom, hogy mennyire megható.)

Ha ezeket az előfeltevéseket tekintjük, akkor gondolható, hogy Indonézia kicsit más, mint Európa. Például az emberek ott nem mondják, hogy "Bocsánat", csak akkor ha tényleg valami nagy bajról van szó, de ha meglökik egymást, akkor nem. Hanem! Akit meglöktek, az mondja gyorsan, hogy "Semmi baj!", anélkül, hogy a másik elnézést kérne, nehogy a "vétkes" kellemetlen helyzetbe jöjjön, és elkezdje magát szégyellni. Ugyanilyen logikával, ha észreveszik mondjuk egy közös főzés alkalmával, hogy egyikőjük valamit rosszul csinál (nem jókor teszi bele a cukrot), akkor nem szólnak rá, hanem később, mikor befejezték a vacsorát, akkor mondják el neki. Mert ha egyből rápirítanak, akkor szegény el fogja szégyellni magát, és elmegy a kedve az egésztől. Elképesztő, mennyire figyelnek egymásra, és tekintettel vannak a másikra, nehogy az rosszul érezze magát. Ha valaki magányosan érzi magát, akkor a körülötte lévő embereknek lesz bűntudata, amiért nem foglalkoztak vele eleget. Annyira SZUPER! Itt meg aki magányos, az a lúzer, amiért nem tud beilleszkedni. Teljesen fordítva gondolkodnak, és ez nekem annyira tetszik. Sosem vonzott Ázsia, de most már kezdem úgy érezni, hogy el kéne menni megnézni...

Napi zsonglőrködés

Néha úgy érzem, hogy az élet - kivételes képességeimért cserébe, hahh... - megvert engem, és a világot is azzal, hogy nálam nagyobb lúzert még nem hordott hátán a Föld.

Ma délután rászántam magam a polikarbonát formás bonbonkészítésre, így néhány hozzávalóért még el kellett ugranom a boltba. De ha már végigszambázok a háromemeletes Kauflandon, akkor már megveszem a következő napok ebédjére valóját is. Környezettudatos vagyok, mint állat, úgyhogy mindig viszek magammal szatyrot, de ma valahogy egy papírtáska került a kezembe, gondoltam úgysem vásárolok sok mindent. (Már rosszul kezdődik...) Hát mégis sikerült, ha nem is sok mindent, mindenesetre nehezeket, üveges tej, üveges joghurt, csakhogy vissza lehessen váltani. Mindig is tudtam, hogy a környezetvédelem egyszer a sírba fog vinni. 

Már a fizetésnél feltűnt, hogy a papírtáska nagyon nyögdécsel a súlyok alatt, de szent meggyőződésem volt, hogy ha felteszem a bicóm csomagtartójára, és fogom, semmi baj nem lehet. Ez valószínűleg így is lett volna, csakhogy nem értem el a biciklimig. Mert előtte kb. két lépéssel az egész szatyor egy hangos szakadással megadta magát, minden oldalról fityegtek ki belőle a zacskós saláták, és ez még csak a kezdet volt. Mert ahogy zsonglőrködtem, kiszabadult a tej is, és akkorát placcsant, hogy szinte élveztem. Megpróbáltam németül káromkodni, hátha valaki nem figyelt fel a kis mutatványomra, de szükségtelen volt, mert aztán a joghurt is széttört, és fehér trutyival szépen bevonta a bakancsomat, úgyhogy aki addig nem figyelt, hát most megtette. Midőn a tejben tapicskoltam, és ropogtattam az üvegszilánkokat a joghurtos bakancsommal, jött a megmentőm. Egy hős lovag parkolt le a bringájával mellettem, és én kétségbeesett pillarebegtetéssel megkértem, hogy bitte, hozzon nekem két zacskót. Mire ő - egyem a szívét -, teljesen értetlenül rámnéz, mintha nem látná, hogy a térdkalácsomon épp egy fagyasztott spenótot egyensúlyozok, és azt mondja:

"Sajnos nem tudok. Még csak most megyek be vásárolni." 

Nem mondod, apukám?! Én meg onnan jövök! Most várjam meg, hogy végzel, aztán majd méltóztatsz hozni két zacskót?! Hadd köszönjük meg, tapsot neki! Már épp azon voltam, hogy az egész kócerájt otthagyom egy kicsit érlelődni a tejben, és bemegyek azokért a zacskókért, mikor két lány odajött, és megkérdezték mire van szükségem. LÁNYOK. Mert a FIÚK simán elmentek mellettem. Tehermentesíttek, és bepakolták a cuccaimat a zacskóba. Kicsit égett a fejem, hogy a járdát otthagyom ilyen méltatlanul, mintha valaki összehányta volna, de hát mégsem nyalhattam fel a joghurtomat. Legalább a bakancsomat letakarítottam, és felgyulladt arccal hazatekertem.

Update: Fél órával később Patrik megjegyzése a témához: "Nekem az az egyetlen bajom, hogy a sok kivételes tehetségemet nincs semmi, ami ellensúlyozná." :D

Hercegek, figyelem!

Életem eddigi legklasszabb színdarabján voltam az imént, egy 10X10-es kisszobában, ahol amatőr színészek adtak elő, ingyen. Mégis... irtó szórakoztató és elgondolkodtató darabot láttam, a címe: "Kétszer volt..."

A történet a megszokottak szerint alakul: adott Hófehérke, meg a gonosz, és a szokásosnál is jobban rikácsolós, nárcisztikus Mostoha, aki a döntésképtelen Vadásszal akarja kinyíratni hófehérkét. Persze a szívét is kéri, mert ennyire telhetetlenül kegyetlen. A Vadász nem nyírja ki, - mért is tenné - Hófehérke meg a Héttörpe házában keres vígaszt. Itt tényleg egybeírandóan Héttörpe, mert egy színész játszotta mind a hetet, így borzasztóan vicces, skizofrén állapot uralkodott el. Így éldegélnek, míg a szomszédos városban Rapunzel a mama szoknyája mellett ül a toronyban. Közben állandóan azért rinyál, hadd mehessen ki egy kicsit a szabad levegőre, de az anyukája nem akarja kiengedni, mert a "világ gonosz és sötét, bezzeg én megmentelek tőle, csak neked építettem fel a tornyot, hogy megvédjelek, kérlek ne hagyj el!" - megjegyzem, némely ma élő édasanyákra hajazva.

És akkor jön a Herceg.

Felmegy Rapunzelhez, bemutatkozik, ("Én vagyok a herceg. A meséből") és rögtön elcsavarja a naiv, toronyban sínylődő lányka fejét. Megígéri, hogy szíve csak az övé lesz, feleségül veszi,  és boldogan élnek, míg meg nem halnak... Nyálgép zene ("Küss mich, halt mich, lieb mich.."), majd hazamegy.

Ámde! Útközben meglátja, hogy az erdőben egy gyönyörű királylány halottan fekszik a fűben (tudniillik Hófehérke), és egyből ráindul. (Pfuj!) Felélelszti, de nem ám csókkal, hanem szabályos Heimlich-féle műfogással. Megígéri, hogy szíve csak az övé (is) lesz, feleségül veszi (őt is),  és boldogan élnek míg meg nem halnak... (khm... na igen.) Nyálgép zene. ("Küss mich, halt mich, lieb mich..")

A végén persze leleplezi egymást a két bige, csoda hogy nem tépik meg egymást, és választásra kényszerítik a csapodár herceget. Aki nagyon reálisan oldja meg: először az egyiket veszi el, aztán a másikat, és két külön várban telepszik le velük... Természetesen mindkét nő azt hiszi, hogy ők az egyedüliek. Itt a vége, fuss el véle...

Vagy mégsem. A legdurvább számomra az volt, hogy először Rapunzel, majd Hófehérke kérdezi meg a Hercegtől, hogy ki ő, mit csinál, meséljen magáról... Egy rendes randin ez elvárható, még akkor is, ha nem a Mekiben, hanem egy toronyban történik. Azt gondolnánk, hogy a herceg felsorolja élete megszámlálhatatlan hőstettét, ehelyett azonban halálra untatja a csajokat.

"A szüleim a királyi pár, nagyon szeretnek, megtanítottak lovagolni, vadászni és táncolni. Most meg itt vagyok."

"Ennyi?" - kérdezik csalódottan a hercegkisasszonyok. Cöh, na igen. A mesékben minden főszereplő királylány csupa izgalom... Meg akarják őket ölni, elalszanak 100 évre, éjfélig varázsruhájuk van, de a herceg?! Az csak herceg! Mindegyik ugyanolyan! És semmit nem tudunk róluk, azon kívül, hogy lovagolnak, vadásznak és néha megmentenek egy-egy nőt. Vajon már Grimm idején is ilyen unalmas volt Mr. "Bárgyú Mosoly"?

XXI. századi Hercegek figyelem: butuska hercegkisasszonyok mindenhol hevernek a fűben... De az igazi szépségek a szörnyetegekre buknak ;)

Be vagyok zsongva a műkorcsolya eb-től

Megadom magam

Ma reggel áhítatot tartottam, azt hiszem ez váltott ki belőlem furcsaságokat. Csak most vettem észre, mennyire mereven álltam ellen mindenféle itteni behatásnak. Követelőző voltam, hatalmas elvárásokkal. Egész estés mozifilmek pörögtek a fejemben, milyennek kellene, hogy legyen ez az ösztöndíj. Duzzogtam, amiért itt minden olyan más, hidegek az emberek, nem érdeklődnek, nem barátságosak, jobb órákat kellett volna felvennem, nem értek semmit, furcsa a rendszer, és különben is, Budapest a király. Közben pedig mindezt hálatelt szívvel palástoltam.

De ma valahogy egyszerre csak nyugalom és hatalmas öröm szabadult fel bennem. Furcsa, hogy ez egyik pillantról a másikra, három és fél hónap után történik. Elengedtem Erlangen minden vélt vagy valós adósságát, és nem követelőzöm tovább. Nem tudom, hogy milyennek kellene lenni egy ösztöndíjnak. Felteszem mindenhol másmilyennek. Ugyanakkor nincs jogom felróni semmit, mert én vagyok a vendég. (Ha meghívnak valahova nem kezded el ócsárolni, hogy koszos a fürdőkád.) Ettől pedig hirtelen tényleg hálás lettem. Mert most már engedem, hogy ez a maradék 6 hónap azt tegyen velem, amit csak akar.

A legnagyobb álmom

Miközben "tanulok", azzal mulatom az időt, hogy képeket nézegetek Provence-ről, és azon töröm a fejem, hogy vajon minek kellett volna születnem, és mit kellett volna tanulnom, hogy Marseille-be mehessek ösztöndíjra.

A lányok angyalok?

Múlt szerdán meghívtak egy előadásra, amiről először nem tudtam, hogy miről fog szólni, mert csak annyit értettem a címéből, hogy "prostitution". Az, hogy eladnak lánykereskedőknek, elég valószínűtlennek tűnt, tekintve, hogy katolikus szervezésről volt szó, így hát elmentem. 

Megdöbbentőnek találtam. Azt gondolná az ember, hogy a szex-turizmus valahol jó messze Thaiföldön virágzik, mi itt Európában pedig a keresztény morálunktól eltelve veregetjük a saját vállunkat. Nos, két órányi autóútra Erlangentől - és körülbelül fél órára a keleti bajor városoktól - a cseh határ mentén 50 bordélyház (!) működik, ahol a törzsvendégek német és osztrák fickók. Szemléltetésképp: a 284 lakosú Babylon nevű falu (micsoda beszédes név!) 2 bordélyt tart fönn. Elképzelem ezt a helyzetet egy magyar zsákfalucskában, Zalaszentmucsaröcsögén... 

Csehországban a prostitúció legális, de úgy tűnik, hogy az ilyen nagyarányú művelése ellen a hivatalos szervek nem tudnak - vagy nem akarnak - tenni. Kíváncsi lennék, hogy mit mondanak a polgármesterek? Az ország egyébként javarészt ateista, ami számomra nagyon meglepő volt, és azt hiszem magyaráz is valamit.

Mindenesetre ez nem csak erkölcsi probléma, hanem nagyon súlyosan egészségügyi. Egy civil kezdeményezés folyamán német nők a határmenti városokat kiplakátolták ezzel a felirattal: 

"Ich biete: Syphilis, Tripper, HIV" 

("Amit kínálok: Szifilisz, Tripper, HIV") Azt hiszem lehet benne igazság. Állítólag a városok vezetősége, ha tenni nem is tud semmit, de gyakori orvosi vizsgálatokat biztosít a prostituáltaknak. 

A lányok nagy része azonban nem is cseh, hanem ukrán, román, orosz, brazil, és rengeteg roma. Utóbbiak közül nagyon sokakat a saját családjuk férfitagjai, apák, nagybácsik, testvérek adtak el, vagy pedig kényszerítik erre a munkára. Ők már egészen kislánykoruk óta itt vannak. Dolgoznak itt 10 év körüli gyerekek is. Az ukránok között ellenben sok a tanult lány, akik egyetemre járnak, több nyelven beszélnek, de a tandíjravalót itt keresik meg. 

A férfiak elsősorban németek és osztrákok. Elmeséltek egy történetet, miszerint egy bajor férfi hetente járt ugyanahhoz a nőhöz, mígnem egy szép napon magával vitte a fiát is, hogy őt is befizesse "egy körre". A fiú ugyanis még nem volt lánnyal, az apa pedig gondolta, hogy megalapozza gyermeke jövőjét, és tapasztalt kezekre bízza. "Szüzességtől-megszabaduló" kuncsaftok ezen kívül is bőven akadnak. 

Az előadást egy német és egy cseh hölgy tartotta, akik azzal foglalkoznak, hogy sorra járják a bordélyokat, ajándékokat visznek a lányoknak, és beszélnek nekik Jézusról, és arról, hogy Isten szemében ők is nagyon értékesek... Egy hallgató megkérdezte, hogy van egyáltalán ennek értelme, vagy olyan, mintha egy feneketlen fazekat töltenénk meg?  Ezen én is elgondolkodtam. Látszólag tényleg nincsen megoldás. Azonban nem is biztos, hogy erre kell fókuszálni, hanem arra, hogy ezen kívül mit lehet tenni. Ezek a nők kényszerből vannak ott. Még azok is, akik önként vállalták ezt a munkát, ők is lelkileg - sőt valószínűleg testileg is - nagyon sok sebet szereznek, és egyikőjük sem élvezi, hogy tárgyként kezelik őket! És mivel mindegyikőjüknek joga lenne egy egészséges élethez, ezért ha ez a szervezet már egynek is közülük egy kicsit szebbé tudja tenni az életét, netán segít neki kikerülni ebből a helyzetből, akkor az már megérte. Még akkor is, ha átfogó megoldás nincsen. 

Engem személy szerint teljesen sokkoltak a hallottak. Nem azért, mert megítélném vagy az ott dolgozókat, vagy a kuncsaftokat. Egészen egyszerűen azért, mert felnyílt a szemem, hogy ez szervezett formában így működik, és azért, mert lelkileg olyan károsodást élnek meg ezek a lányok, hogy azt egy egész élet alatt sem lehet jóvátenni. A végén a szervezet egyik férfi tagja elgitározott egy dalt, és előtte tört angollal csak annyit mondott: "Ne gondoljátok, hogy ti semmit nem tehettek. A ti döntéseiteken generációk élete fog múlni." 

Egy éve ilyenkor...

... Patrik Finnországban ette a havat, én pedig otthon a könyveket. De volt egy közös naplónk, amit azóta nem is olvastam. De ma reggel, gondoltam motivációt merítek a rám váró német nyelvórához, és felcsapom január tizedikénél. Erre mi volt az első mondat?

" Ma reggel sokáig aludhattam, mert nem kellett bemenni az egyetemre. Nagyon szépet álmodtam, és Jungnak igaza van, ami a tudatalattiban van, az álmokban tör fel. Nos, én tudom, hogy mi van a tudatalattimban. Ott is Barbi. Mindenhol Barbi."

Máris van kedvem németezni!

Az óév illata

Az illatok a legtökéletesebb naplók. Amúgy is furcsa szerzet az orrunk, mert például nem tud emlékezetből szagolni... Próbálj csak meg visszaemlékezni valakinek az illatára, nem fog menni. De ha újra megérzed, akkor mennyi érzéssel és emlékkel teli pillanat lesz, ahogy a csillóshámok magukba szívják a kis illatmolekulákat! (Bár a mondat biológiailag megtámadható...)

Az én életemet parfümök hordozzák magukban. Soha nem használok kétszer ugyanolyan illatot, mert azok az emlékek, amik az egyikhez tapadnak, összekeverednének a későbbiekkel, ha évekkel később is magamra fújnám. A kedvenc parfümöm a Puma flowing, de mivel azt már gimiben ellőttem, soha nem tudom újra megszagolni anélkül, hogy ne állandóan a Fodrinál töltött első szilveszter jutna eszembe, dinnyés Bacardival és los angeles-i tündérmesével.
Ma zuhanyzás közben - kételkedtek még, hogy a leginspirálóbb dolog a világon a zuhanyzás? - gondolkodtam, hogyan tudnám megfogalmazni dióhéjban az elmúlt évet. Aztán a fürdőszoba polcon megpillantottam Patrik régi parfümét, Carolina Herrerát. (Nem, ez nem női illat, annak ellenére, hogy nő adta hozzá a nevét.) Még mielőtt elutazott tavaly januárban, akkor adta nekem, mert nagyobb szükségem volt az ő illatára, mint neki magának.

Megszagoltam... és egyből a fürdőben termett 2013, besűrítve egyetlen csillóshámrezdülésbe:

őrületes szerelem, Zsivágó, zongora, Bűn és bűnhődés, Budapest teljes valójában, január, szenvedés, pótolhatatlan hiányok, szívmegszakadás, felejtéstelenség, dilemmák, sírás, sírás, sírás, repülés, passió, fóti kántorképző hóban, diploma, saját darab, önállóság, temérdek papírmunka, borzalmas találkozások, eufórikus találkozások, türelem, tollas, frizbi, Békéscsaba teljes valójában, Alsóörs újratöltve, félelem, frusztráció, UNO, bátorság, utazás, utazás, utazás, magány, német perec, rengeteg új terv, és mindez betetőzve a hősök terei tűzijáték alatt.

Az év illata a Herrera Aqua. Az biztos, hogy én nem fogom magamra fújni... és nem csak azért, mert férfi parfüm.