Kétségtelenül nagyon romantikus egy didergős téli estén, lámpásokkal kimenni az erdőbe, lépkedni a puha havon, christmas carol-okat énekelgetni, karácsonyi történeteket mesélni, és testvéri szeretettel, könnybelábadt szemmel pillogni a társaidra.
Ez volt az elmélet tegnap este. Az elején valóban majd elolvadtunk a gyönyörűségtől, ahogyan a telihold rásütött az erdőre. Azt mondták nekünk, hogy kb. fél óráig fogunk sétálni és három megálló lesz, ahol átjárhat minket a karácsonyi hangulat. Fél óráig én is teljesen átszellemültem... de aztán inkább Maslow piramisát testesítettem meg, mert rájöttem, hogy megfagyok. A nem megfagyás alapvető testi szükséglet, ezért ennek fenntartása érdekében abszolút nem tudtam figyelni a lelki szükségleteimre. És mikor már a harmadik megállónál úgy néztem ki, mint Jack a Titanic végén, szóval hogy még a szemöldököm is deres volt, akkor elkezdtünk "aki akar, mondhat egy imát" játszani. = Mindenki a másikra várt, mert senki nem akart megszólalni. És csak álltunk, és álltunk, és már az járt a fejemben, hogy a mécsesemmel felgyújtok egy fenyőt, mert akkor legalább meleg lesz. Meg világos. Mikor végre visszaértünk, forró levessel akarták kiszúrni a szemünket, pedig nekem legalább a dunaújvárosi hőerőműre lett volna szükségem, hogy kiolvadjak.
Tanulság: vagy szervezz erdei istentisztelet nyáron, vagy ha télen, akkor ne az erdőben legyen, hanem egy kondér forralt bor mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése