Jövő hétre a "Blogírás médiaetikai szempontból" című órámra egy kommentárt, sőt méginkább egy kritikát kell írnom egy közéleti heppöningről. Németül. Míg a témán törtem a fejem, arra gondoltam, hogy ez még magyarul sem megy. Lehet, hogy halvérű vagyok, de ritkán csapok az asztalra határozott véleménnyel. Biztos a XXI. századi közöny az oka.
Viszont sosem késő elkezdeni. Patrikkal sokszor beszélgettünk már arról, hogy mennyire siralmas a teológián az áhítatok és az istentiszteletek látogatottsága. Ez tavaly sem volt valami kiemelkedő, de idén talán soha nem látott mélypontra süllyedt, míg tegnap az abszolút minimumon, 7 fő/istentiszteleten állapodott meg. Szerintem ha ennél kevesebb lesz, a lelkész röhögve fogja becsapni maga mögött az ajtót. Vagy legalábbis nagyon jogos lenne. Az összehasonlítás végett mondom, hogy kb. százötvenen tanulunk itt.
Ha ez egy-egy alkalommal, mondjuk a mikulás buli másnapján történne, hát oké, nyilván vannak reggelek, mikor az ember a hajánál fogva se tudja kihúzni magát az ágyból. De hogy minden reggel?! Mit reggel, nincs is korán! Az áhítat fél 10-kor, az istentisztelet szerdánként fél 9-kor van! (Most panaszkodjak, hogy a mi koleszunkban reggel 7-kor van eksön?) Arról nem is beszélve, hogy milyen távot kell megtenni a kápolnáig. Két lépcsőfordulót... rosszabb esetben hármat. Szóval az alapproblémám nem azzal van, ha az ember néha nem megy be, hanem azzal, hogy lassan az lesz többségben, aki a saját áhítatán van ott egyedül! De azon is csak azért, mert ő tartja. És akkor még a tanulást sem tudom felhozni mentségnek. 168 órából 1-et venne el a héten a szerda reggeli istentisztelet. 167-et tanulhatsz.
Milyen fizikai oka lehet annak, hogy hétről hétre kong a kápolna?
Most épp semmilyen mentség nem jut eszembe. (Ja, de, az enyém... de azt 700 km indokolja.) Itt lelki okok vannak a háttérben, hogy kinek-kinek egyenként mi, azt nem tudhatom. Az eredményük viszont az, hogy kritikusra csökkent az igény a közös lelki alkalmakra. A többire nem, mert nagyon király programokat szoktak szervezni a teológián, kerti partitól kezdve a karácsonyi húzásig.
Nem tudom, vajon naiv dolog-e azt várni, hogy ha valaki teológiát tanul, akkor ugyanolyan lelkesedéssel menjen el istentiszteletre, mint a kerti partira? Eddig híve voltam annak, hogy ha kell, akkor legyen katalógusos az áhítat, mint az oviban, de most már úgy gondolom, hogy ez az "erőszak" sem segít. De az sem, ha elszégyelljük magunkat, hogy "júj, de ciki, hogy teológus létünkre nem járunk istentiszteletre." Itt egyedül az segít, ha személyesen leszünk motiváltak. Nem az iskolavezetésnek van szüksége rá, hogy ott legyünk, (bár biztos nem ártana a jóhírének...) és még csak nem is Istennek. Nekünk, teológusoknak segítene ez, hogy rendben legyünk és később jól tudjuk végezni a munkánkat.
Pál Feri jobban megfogalmazza ezt, mint én:
"A cselekvés semmiképp nem hagyható el. Sokak helyzete ahhoz hasonlít, mint amikor valaki szeretne megházasodni, de viszonylag kicsi az esélye annak, hogy ha otthon ül, becsönget hozzá az igazi. Érdemes tehát cselekedni. Elmenni valahova, megnézni, meghallgatni, elolvasni valamit. (...) Cselekvés nélkül, befektetett idő és energia nélkül nem lehet meghitt kapcsolatra jutni senkivel sem! A cselekvés pedig sokszor később, utólag nyer igazolást. (...) Ez az istenkapcsolatra vonatkozóan is hasonlóképpen igaz. Megint vasárnap van. Megint elmentünk a templomba. Most akkor mit történt? Egyvalami biztos: az, hogy megint ott voltál! Ennek óriási jelentősége van. Mert felvetted a cipődet és odamentél. Amikor majd visszanézel, akkor azt mondhatod: Mindig ott voltam. Hűséges vagyok."/Pál Ferenc: Természetes spiritualitás, 75 o./
Ha te, kedves Olvasó, jelenleg az EHÉ-re jársz, és osztod ezeket a gondolatokat, akkor az utolsó héten - azaz a jövő héten - menj be minden nap a délelőtti áhítatra. Legyen ez az egy hét egy bizonyíték arra, hogy IGENIS érdekel még minket
Isten, szeretnénk vele, és a közösségünkkel együtt lenni.
(Én is be fogok itt menni, minden nap, reggel hétkor. Ha másért nem, szolidarítsatok, amiért ilyen korán kell kelnem :) )
Ha viszont nem értesz egyet ezzel, akkor vitatkozzunk. Nekem mindegy, csak beszéljünk róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése