Ha nem mozgok, akkor rövid időn belül agresszív, hisztérikus, depressziós és kötekedő leszek. Mondtam is Patriknak, hogy ha ilyen tüneteket észlel, csak rakjon ki a hóra futni. Megyek is, a motivációmmal nincs baj, nulla fokban is simán elindulok. De mivel elkezdődött a szünet, gondoltam kicsit beújítok, és beiratkoztam zumbázni. Teljesen meg vannak őrülve érte a nők széles e földön, hát nekem sem árthat.
Az ember még be sem megy a terembe, de már frusztrációk gyötrik a sok divatos, úvé-adidas sportruha miatt, ami mellett a bolyhos mackónadrág enyhén szólva is kínos. Itt valahogy értelmet nyer az a mondás, hogy a nők valójában a többi nő miatt öltöznek csinosan. Végre bejutottunk, és én naivan a tükör MELLÉ álltam be, gondoltam, ha valakit érdekel, hogyan riszálódik a saját feneke, majd oldalra fordul. Nyilván nem. Mert szemben kellett állni, nyugodtan szembesülj csak vele, hogy néz ki egy ringatózó anyahajó. Mikor épp konstatálod, hogy három árnyalattal fehérebb vagy az összes jelenlevőnél, pedig ők hamvasszőkék, felcsendül az első szám: "When you feel sexy, clap your hands" Valahogy nem volt őszinte a mosolyom taps közben. És akkor még csujogassak is. A lány azt mondja nem ciki. Na persze, neki már volt ideje megszokni a saját látványát. Ha végre el tudtam vonatkoztatni a hajolgatásoknál arcomba nyomuló seggektől, akkor annak örültem, hogy nem csavarodik össze a lábam. De semmi gond, mert a többiek mozgása is egy botsáskára hajaz! Egy idő után azonban a szemembe csurgó izzadságcseppek felbátorítottak, és szívemben megjelent a "ma este én vagyok a táncparkett ördöge" életérzés első morzsája. Fél óra után a perifériás látásommal észrevettem, hogy a mellettem álló, addig morcosnak tűnő, molett szöszi is kezdi eldobni az agyát, és úgy döngöli a padlót, hogy mindjárt beszakad. Lassan mindenki levetkőzte szemérmességét, és mikor végre volt merszem a tükörbe pillantani, észrevettem, hogy egész jól nyomom. (Jaj, csak az a nadrág ne lenne...) Vajon a múlt heti 80' partin is így csináltam? Mire feleszméltem, már tiszta Natalia Oreiro-nak éreztem magam, és riszáltam, mintha az életem múlna rajta. Nem tudom mi az oka, de ez a zumba dialektikája. A végére megjelent a pillangó-forma a hátamon, ezt jó jelnek vettem. És nem vagyok kötekedő, úgyhogy nálam a célját elérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése