Berlin, Berlin

Mennyire szerettem ezt a sorozatot! És amikor ezt hajdanán néztem, még nem is gondoltam, hogy egyszer eljutok Berlinbe. Most viszont, a berlini magyar gyülekezetnek hála, "10 alkalmas bérletem" lett a fővárosba, hiszen náluk fogok szolgálni havonta egyszer.

Ez maga a nagybetűs "Megtiszteltetés" számomra. Életem első önálló istentiszteletét Berlinben tartottam, és amikor ebbe belegondoltam, nagyon hálás voltam. Azt nem tudom, hogy másoknak mit adott, de mi Istennel nagyon egymásra találtunk közben, utána pedig a gyülekezeti tagokkal, akik nagyon kedvesen fogadtak, mint "beugró lelkészt". Másnap lehetőségem nyílt beljebb merészkedni a városba. A múltkori első találkozásunk után, Berlin meg én, nem zártuk a szívünkbe egymást. Mert a bemutatkozáskor megalománnak tűnt. De akkor még csak a Bundestag felőli oldalát láttam, és az tényleg elég túlzó. Vasárnap viszont egy kicsit közelebb engedtük magunkat egymáshoz, időt töltöttünk együtt, és azt hiszem, kezdjük egymást megkedvelni. Sok szépséget láttam, és még nagyon sokat nem, de egyelőre úgy érzem, a metropoliszok nem az eseteim. Csak az olyan szolid metropoliszok, mint Budapest. Hiába, övé a szívem...

Nem tudom, miért, de itthon állandóan időzavarral küzdök. Azt hittem, hogy a sabbath-év azt jelenti, hogy végre kényelmesen mindent meg tudok csinálni. Ennek ellenére minden napra jut valami tennivaló - általában a beiratkozáshoz szükséges bürokratikus útvesztőben tűnök el -, és úgy szalad az idő, hogy mindig csak lefekvéskor döbbenek rá, hogy megint este van. Olyankor mindig elérzékenyülök egy pillanatra... mert meglátom az ágyam fölött világító foszforeszkálós csillagokat. Ezeket percekig tudom nézni, olyan gyermeki örömmel tölt el, hogy szinte kínos. Mikor megláttam a boltban, majdnem sikítottam, mert már nagyon rég akartam világítós csillagokat a falamra, de sehol nem találtam. Vajon az ember hány éves koráig aludhat el így?

És itt vannak a képek