Oktoberfest

"Ez volt az első értelmes prédikáció, amit Európában hallottam" - mondta az etióp barátnőm, miután ma kijöttünk a templomból. A prédikáció kétségkívül jó volt, és ez az állítás azért enyhe túlzás, ha azt nézzük, hogy még nem hallotta Európa összes lelkészének prédikációját. De azért én nagyon elszomorodtam. Tényleg ez a mi vallási kultúránk? Csodaszép több száz éves templomok, gyönyörű orgonák, tekintélyes lelkészek... az afrikaiak pedig azt kérdezik a wittenbergi főtemplomban a prédikáció után: hol vagy Istenem? Mert hogy itt nem, az biztos.  (Tényleg ezt mondta!)
Vajon csak a kultúránk más, és az európai kimértséghez az istentiszteleten sem fér hozzá az afrikai temperamentum? Lehet, igen, hogy a kulturális különbségeket is figyelembe kell venni, de én akkor is szomorú vagyok, hogy sok európai gyülekezet nem jó vendéglátó, nem tudja megadni az idegen földről jövőknek, amire vágynak. És nem csak az afrikaiaknak... sokszor az európaiaknak sem.

Nnnna, de térjünk is a lényegre: München. Vicces dolog ez az Oktoberfest. Az ember nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Annyira drága, és olyan sokan vannak, hogy majdnem sikítófrászt kaptam. A sörsátrakba nem lehetett bejutni, kint állt a sor, és ha egy ember kijött, beengedtek egy másikat. De zuhogó esőben nem olyan idilli ácsorogni... így mi nem is mentünk be, hanem egy kinti söröző mellett döntöttünk. A németek vicces népviseletbe bújnak ilyenkor, a fiúk kantáros rövidnadrágba kockás inggel, a lányok meg olyan cicikidobós jódlizó ruhába, a nyakukba pedig mézeskalács szivet akasztanak. Volt alkalmam most először kipróbálni a fehér virslit és az egy literes sört, amit alig bírtam felemelni... a németek biztos nagyon izmosak lehetnek, nekem még gyakorolni kell.
München egyébként nagyon szép, de még jobban tetszett volna, ha nem zuhogó esőben kell megcsodálnom. A hajam önálló életre kelt, és a párától összeállt egy nagy göndör gyapjúvá, így kissé frusztrált voltam, de ez rajtam kívül mást nem zavart, a vendéglátóim igazán kedvesek voltak.