Lélektakarítás

"Megvan az ideje a megkeresésnek,
és megvan az ideje az elvesztésnek.
Megvan az ideje a megőrzésnek,
és megvan az ideje az eldobásnak." /Préd 3,6/

Mennyire közhely, hogy mindennek megvan a maga ideje, és mégis mennyire nem tudjuk figyelembe venni!

Elveszíteni és eldobni egyáltalán nem könnyű, nagyon ritkán sikerül a megfelelő dologtól a megfelelő időben megválni. A szerelmünket, akiről egyik napról a másikra kiderül, hogy rossz tulajdonságai is vannak, kihajítjuk, se puszi, se pá. Otthon a gardróbban viszont az égig tornyosulnak a régi ruhák, a világért sem válnánk meg tőlük, mert "ki tudja, jó lesz még valamikor, majd a gyerekeidnek..." Hát persze, mert én is olyan gyakran hordom a nagymamám ruháit...

Testvérek annyira összevesznek pénzen, családi félreértéseken, hogy évtizedekig nem beszélnek egymással, túl büszkék ahhoz, hogy megkeressék egymást, de azért a kis porcelánkutyusokat meg a mátraházai emlékérmét őrizgetik a sublóton.

Idős emberek úgy távoznak el ebből a világból, hogy életük utolsó percéig kuporgatnak, mert valahol remélik, ha a földi tárgyaikat megőrzik és még jobban vigyáznak rá, talán az ő életük is megőrizhető lesz. Pedig pont ez lenne az idő, mikor a szétosztás a lelküket is megkönnyítené.

Az elveszítés művészetét tanítani kellene, hogy merjünk eldobni kacatokat, de az igazi értékeinkre vigyázzunk.

Másfél hét múlva hazamegyek. Sosem gondoltam, hogy egy év alatt ennyi mindent össze tudok gyűjteni. Tárgyak, amelyeknek nagyon örültem, mikor megvettem, de sokkal jobban örülök nekik most, mikor szétosztom őket. Annyira megkönnyebbültem ma, ahogy lehúztam a rózsaszín virágos ágyneműmet és felhúztam helyette a fehér kórházit. Mert most, hogy egy kosárban várakoznak az elveszítésre váró tollasütők, ruhák, takaró, köntös, most láttam csak be igazán, hogy tényleg egy fogadóban élünk, ahonnan bármelyik percben továbbállhatunk. A szobám kezd visszakeményedni az érkezésem előtti átlag koliszobára és én ennek úgy örülök! Meg vagyok könnyebbülve, mintha minden egyes kiszortírozott tárgy egy súlyt venne le a lelkemről. Tiszta és könnyű lesz, mire hazaérek. 

Megvan az ideje a megőrzésnek. De nem ma.