Patrik egyszer azt mondta, hogy a csend is nagyon fontos eleme egy zenei darabnak. Az én életem jelenleg Richard Strauss Alpesi szimfóniájára hasonlít, (úúú, apám, ne mondj semmit, tudom, nagyon megalázó lehet ez most neked...) amiben még ilyen acél lemezzel a mennydörgést is imitálják. Az elmúlt két hónapban állandóan jöttem-mentem, Prágában feküdtem le és Berlinben ébredtem fel, alig töltöttem itthon hétvégét, vagy ha mégis, akkor jöttek látogatók... Nagybőgőtől kezdve a dobig minden hangszert megszólaltattam az én "kora nyári szimfóniámban". De ahhoz, hogy szépen szóljon, kell bele még egy csipetnyi csend.
Isten mindent eltervezett hozzá, hogy ne nagyon tudjak sajtkukackodni. Hideg lett, rossz idő, megbetegedtem, leadtam a dolgozatomat és az óráim felének is vége már. Semmi más dolgom nincs, mint szépen kiértékelni magamban az itt töltött egy évet, olvasgatni és mindentől szépen elbúcsúzni. Meg mondjuk még hatszáz könyvet beszkennelni.
Gimnazista koromban a nyárelőkön mindig elterveztem, hogy a vakáción egy-egy napon semmi mást nem fogok csinálni, csak egész nap olvasni... Harry Potter, milyen jó lesz, fú! Délelőtt kiültem a kertbe, kezemben a könyvvel... és délben már annyira untam, alig vártam, hogy mehessek valami táborba, vagy legalább a boltba kenyérért.
Na, hát most is így van. Igazi ál-introvertált vagyok. Mint a fűnyírónk, amit csak bekapcsolni lehet, kikapcsolni nem. A rengeteg utazás és élmény lendülete még nagyban bennem van, hogy kezdjek el most csak úgy simán filmet nézni?!
Úgy szeretnék nyugodtan reflektálni, összeszedni a gondolataimat és méltató körmondatokat megfogalmazni az ittlétemről. De lehet, hogy nem fog sikerülni, mert én olyan lány vagyok, aki alatt "felgyullad a gyöp". (És aki most azt gondolja, hogy nem lehet "de"-vel mondatot kezdeni, téved, ez egy nyelvi babona.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése