Nem bánok semmit az életben, de azt talán igen, hogy nem hagytam magam rábeszélni a heidelbergi ösztöndíjra. Pedig azt mondták: "Magának való, mert olyan romantikus!" És valóban. Erlangen nem kifejezetten romantikus, igazából jellemezni sem nagyon tudnám, hiszen minden nap látom. Valahogy úgy van ez, hogy vannak a bombanők meg vannak a feleségnek valók. (Na, ezt biztos egy filmben hallottam.) Erlangen a megbízható feleség, itt legalább azt tanulhatom, amit mindig is szerettem volna, ez kárpótol a Neckarért cserébe. Vagy ezzel csak nyugtatom magam.
Mindenesetre a kirándulásom Heidelbergben fantasztikusan sikerült. Egy nagyon jó barátnőm látott vendégül, és a kollégiumban egy fél nap alatt sikerült olyan otthonosan éreznem magam, mintha mindig is ott laktam volna. A várra néző teraszon reggeliztünk gyönyörű napsütésben, sétáltunk a várban, a Neckar partján fagyiztunk és talán csak az átmenetiség miatt, de éreztem, hogy ezt meg tudnám szokni.
Mindkét este Saint Patrick's Day buli volt az egyik ír pubban, (nálam minden nap az, úgyhogy ebben semmi különös nincs) ezért többször is jól leégettük magunkat a karaoke-n. Mindenre vevő vagyok az éneklésen kívül, most mégis simán kiálltam 100 ember elé olyan dallal, aminek csak a refrénjét tudtuk. (Segítek: How do you do? Tudta valaki, hogy ebben rappelnek is?!) Nagy motiváció volt az előttünk éneklő David Hasselhoff utánzat, aki a kezével gesztikulált az érzelmesebb részeknél. Megnyugtatott, hogy ennél rosszabbak mi sem lehetünk, pedig őszintén borzalmasak voltunk.
Az eddigi ittlétem egyik legfantasztikusabb kirándulása volt, és noha sok külföldivel megismerkedtem, feltűnt, hogy az eddigi ösztöndíjam során a legtöbb barátom magyar. (Úgy, hogy Erlangenben csak egy volt, ő is elment.) Teljesen véletlenül, nem törekedtem rá, hogy magyar barátságokat kössek. Egész egyszerűen így alakult. De most már örülök, mert őket haza lehet vinni szuvenírként! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése