Megérkeztem!

Épp most sikerült túllépnem a tízmondatos, értelmes beszélgetés küszöbét egy német lánnyal, így gondoltam megérett az alkalom egy bejegyzésre.

Tehát tegnap reggel elindultam. Anyáékkal könnymentesen fényképezkedtünk a vonaton - miközben jó magyar turista módjára elálltuk mindenkinek az útját -, majd 8 órát utaztam zökkenőmentes átszállásokkal. (És közben csak egy magyar fiú próbált meg felszedni, de az ő közeledését hárítottam, helyette inkább körbebarikádoztam magam a bőröndjeimmel.) Elsőre (!!) megtaláltam a szállásomat, bár a hátizsákom OLYAN nehéz volt, hogy ma reggel heves izomfájdalmak közepette tudtam csak felkelni. A koli tisztára olyan, mint a Mandák-otthon Fóton. Fa lépcsők, félemeletek és folyosók mindenhol: egyszóval labirintus. Mindig csak azt hallom, hogy csukódnak az ajtók, hogy valaki mászkál a lépcsőn, de embereket alig látni... Lehet, hogy nincsenek is? :O Tegnap ez még frusztrált és alig mertem kijönni a szobámból, nehogy valakivel beszélgetnem kelljen, és erre az sem segített rá, hogy mikor bementem az ebédlőbe, egy vacsorázó párral találkoztam: nem viccelek, egy értelmes mondatot nem tudtam összehozni. Ők viszont nem mutattak túl sok empátiát, így mivel totális kudarcba fulladt a legelső ismerkedésem, bementem a szobámba sírni. Mára már összeszedtem magam, és elhatároztam: nem érdekel, hogy hogy tudok beszélni, csak fogok. Ami a számon kifér. Eddig jól is sikerül, ma már a szomszédommal is megismerkedtem és most a konyhában is sikerült eldumcsizni egy lánnyal. Ő válaszolta meg a fantomember elméletemet, ugyanis itt most vannak vizsgák és mindenki arra tanul, ezért tűnik üresnek az épület. (De ilyenkor?? Hát milyen szemeszter ez?!)

Egyébként ma már sikerült akklimatizálódnom. Reggel elindultam, hogy kerítsek valami reggelit, de helyette egy otthonfelszerelés boltban lyukadtam ki, így totálisan kidekoráltam a szobámat: színes ágynemű, kávés kép a falra, illatozó potpouri, élmény itt lakni... (Bár Márai Sándor tanácsát, miszerint ne párnázzuk ki az ideiglenes szállásunkat, nem fogadtam meg... tudod ki fog 10 hónapig egy kórházi szobában lakni?!)
Ma este elmentem istentiszteletre, amiből semmit nem értettem, de nagyon úgy tűnt, hogy a többi 7 ember sem, mert az énekeket senki, de még a lelkész SEM énekelte. Lehet, hogy itt csak az instrumental zene a divat? Kifelé menet teljesen kétségbeestem azon, hogy mit kell köszönni a lelkésznek?! Annyira lefagytam, hogy egy halovány "Tschüss"-t tudtam kinyögni, de ezt még akárminek is lehetett érteni. Ő is mondott valamit, de azt nem értettem.

Holnap pedig Berlinbe veszem az irányt, mert kezdődik az Einführungstagung, amire szerintem magyar kifejezés nincs. Első találkozó az ösztöndíjasokkal, Wittenbergben.
Szóval majd hozom haza a tömény Luther-giccset, "Erős vár a mi Istenünk"-et játszó zenélődobozt Patriknak, meg ilyeneket.